Eljött az ideje, hogy életem egyik legfontosabb részéről írjak, ami nem más, mint Győr és Fehér Miki...
Körülbelül 13 éves lehettem amikor először Győrbe látogattam egy osztálykirándulás során. Már akkor imádtam a várost és a pezsgést, ami itt van és poénból azt mondtam: ''Egyszer én ide fogok költözni, itt akarok lakni.'' Akkor még nem is gondoltam, arra, hogy ettől kezdve egyre több dolog fog Győr felé sodorni.
A folyamat kezdődött azzal, hogy megkedveltem a Győri ETO foci és női kézilabdacsapatát, illetve először Görbicz Anitáék tűntek fel nekem és azóta Anita rendíthetetlenül a kedvenc játékosom. Ezután jött a focicsapat, és ott Stark Peti, aki - mint már említettem - a legkedvesebb focistám. Ezek hatására egyre több meccset kezdtem el nézni és ha tehettem, mentem a foci és kézimeccsekre is így már erősen vonzott pár győri dolog.
Aztán 2004 elején megtörtént az, ami máig a legerősebben köt engem Győrhöz: 2004. január 25-én elhunyt Fehér Miki... Nem ő volt a kedvenc játékosom abban az időben, de a halála mégis iszonyatosan fájt... nem is tudom elmondani, hogy mit éreztem ebben az időszakban. Amikor anyukám közölte a hírt szinte fel se fogtam, csak néztem magam elé és nem hittem el, hogy ez megtörténhet. Rettenetes érzés volt az biztos... és ez máig sem enyhült, inkább csak megtanultam kezelni ezt. Nem tudtam bentmaradni az iskolában. Anya hazavitt és csak annyit mondott: 'sírd ki magad', és én csak sírtam és sírtam... A temetésére nem tudtam elmenni, de lehet, hogy jobb is...elég volt a tévében végignézni. Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam nem Győrre gondolni, és mindenképpen el akartam jutni Mikihez.
Ugye, ahogy azt említettem, jártam a Fradi meccseire is. Tavasszal hazai pályán játszottak a Győrrel, és nem tudtam a Fradinak szurkolni... képtelen voltam, főleg mikor megláttam Starekot, aki a legjobb barátját vesztette el Miki személyében. A meccset végül az ETO nyerte...
Nemsokára eljutottam Győrbe Miki sírjához... még akkor is hihetetlen volt ez az egész a számomra pedig addigra már eltelt pár hónap.
A következő győri látogatásunk alkalmával tudtunk pár szót váltani Miki apukájával. Megkérdezte anyukámtól. hogy honnan jöttünk és, hogy volt-e valami dolgunk erre, anyukám csak annyit felelt, hogy Miki miatt vagyunk itt. Miklós bácsi nagyon meghatódott, sosem felejtem el a tekintetét.
Közben amikor csak tudtunk mentünk Győrbe, és én már addigra egyre erőteljesebben szurkoltam az ETOnak, és abbamaradtak a Fradika meccsei. A 2005/06-os és 2006/07-es szezontól már csak az ETO érdekelt, 2007 őszét pedig egy MTK-ETO mérkőzéssel kezdtem.
2008 tavaszára életem egyik legfontosabb döntése elé kerültem: a továbbtanulásomról kellett döntenem. Hát mint mondjak nem volt egyszerű a dolog, és ugye úgy akartam meghozni a döntést, hogy lehetőségem legyen Győrbe is menni akár, hisz nemcsak az ETO, de Miki is odaköt. Végül hosszú huza-vona után megjelöltem a győri Nyugat-Magyarországi Egyetemet.
Bevallom őszintén, hogy féltem attól, hogyha esetleg oda vesznek fel akkor mi lesz, de vágytam is oda, hogy végre akkor mehessek Mikihez amikor szeretnék.
Az ETO közben fantasztikusan szerepelt a bajnokságban, bronzérmesek lettek és kivívták a nemzetközi kupa indulást. Otthon majd megőrültem, hogy nem lehetek részese az ünneplésnek, és minden áron ott akartam lenni. Nyáron el is jutottunk oda egy szurkolói ankét alkalmával, ahol találkozhattam a fiúkkal, ezen belül is Stark Petivel, aki nagyon kedves volt, kellemesen csalódtam, de nem csak benne, hanem meglepett az egész csapat kedvessége és közvetlensége.
Július 24-én eljött a nagy nap: a felvételi eredmények kihírdetése! Nagyon izgatott voltam. Végig az zakatolt a fejemben, hogy mi lesz ha Győrbe vesznek fel...
A ponthatárokat a fővárosi Millenáris parkban hírdették ki ahová egy jóbarátommal mentünk el. Nyolc óra körül kezdék kivetíteni a pontokat, de szinte semmit nem láttam belőle, így felhívtam anyukámat. Amikor felvette és megkérdeztem, hogy mi lett nem mondott semmit, csak sírt...azonnal rájöttem: TE JÓ ÉG! MEGYEK GYŐRBE!! Szokás szerint alig hittem el...
Szeptember elején költöztem be az albérletbe, ahol most is lakom. Megfogadtam, hogy első teendőim között lesz az, hogy elmegyek Miki apukájának a vendéglőjébe és beszélek vele arról, hogy igazából miért is vagyok itt. Amikor beléptem az étterembe megszólalni se tudtam hirtelen. Végül bementem az emlékházba körülnézni és írni az emlékkönyvbe, ahogy mindig szoktam. Miután kijöttem a múzeumból találkoztam Miki anyukájával, Anikó nénivel is. Vettem egy nagy levegőt és odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy beszélgethetnénk-e egy kicsit, és ő kedvesen mondta, hogy igen és megkért, hogy üljek le. Elmondtam, hogy ide fogok járni egyetemre stb és szép lassan rátértem arra, hogy a legfőbb indok, amiért itt vagyok az Miki. Nem sok kellett, hogy sírjunk mindketten, de nem akartam, hogy anyukája elszomorodjon, ezért másra tereltem a szót.
Elég sokat beszélgettünk és lassan indulni akartam. Közben láttam, hogy, valamilyen rendezvényre készülnek, és megkérdeztem, hogy mi lesz. Anikó néni ekkor elmondta, hogy itt fog vacsorázni az ETO. Levegőt se kaptam hirtelen...Anikó néni pedig kedvesen csak annyit mondott, hogy: 'Alexandra, ha szeretnél, maradj nyugodtan és itt is vacsorázhatsz'. Nagyon nagyon nagyon boldog voltam! Anyuéknak elmeséltem és alig hitték el :)
Azóta rendszeresen járok az étterembe, és ha úgy jön össze, akkor sokat beszélgetünk Anikó nénivel.
És itt jön, amit nem értek. Miért pont Győr? Miért pont Miki halála kellett ahhoz, hogy így megváltozzon az egész lényem? Mi lesz velem itt? Mi fog történni? Valami jó? Esetleg rossz? Legutóbb a temetőben találkoztam Miki anyukájával. Nem lehet leírni, azt a szomorú érzést, ami akkor a hatalmába kerített. Hosszú órákig gyötört a gondolat, hogy vajon véletlen volt-e ez a találkozás. Jó persze... dehogyis véletlen hisz naponta járnak ki Mikihez a szülei, de eddig még nem találkoztam ott velük. Véletlennek inkább azt tekintem, hogy pont így pont akkor... Már többször találkoztunk, de így még soha, ráadásul ott volt még Miki kedvese, Adrienn is.
És megint jönnek a kérdések. Miért? Miért?? Miért pont így történnek a dolgok?
Keresem a választ...
